Számunkra legfontosabb érték az Ember!

„A munka az embernek Istentől kapott hivatása a világmindenség teremtése céljából”. Kéz a kézben ez is sikerül! 

Küldetésünk

Munkánk legfőbb mozgatórugói a magas szakmai minőség és a tartalmas emberi kapcsolatok. “Contemplata aliis tradere” – Ebből a dominikánus jelmondatból kiindulva végezzük munkánkat:
Megalapozott, mélyen átgondolt, párbeszédben született felismerésekre építünk a hosszú távú eredményekért.

Legfontosabb érték az ember!

Egy ember számunkra nem kizárólag munkaadó vagy munkavállaló, hanem valaki, aki megélhetést szeretne biztosítani magának és a családjának, hasznos tagja szeretne lenni egy csapatnak vagy éppen a csapatába keres egy együttműködő munkatársat. A Domini Caniban az a célunk, hogy ezt nap mint nap megéljük:

  • Egymás között munkatársakként;

Ezért értő figyelemmel és kedvességgel igyekszünk egymás felé fordulni, munkánkban pedig kezdeményezőek és alázatosak szeretnénk lenni.

  • A ránk bízottak felé és velük együtt.

Meggyőződésünk és sokéves tapasztalatunk, hogy az emberközpontú, emberséges gondolkodás nem csak a jó érzés szintjén és a magánéletben visz előre, de a gazdasági világban is kifizetődő út. Szívből reméljük, hogy ebben például tudunk másoknak is szolgálni.

Ezek azok az értékek, amikben szeretnénk mi is napról napra fejlődni és hitelesen képviselni őket kapcsolatainkban és munkánkban egyaránt. Ezzel a meggyőződéssel szeretnénk segíteni és szolgálni embereket, közösségeket,
szervezeteket.

Ugyanakkor látjuk meddig terjed egy segítő felelőssége: azokat tudjuk támogatni, akiknek megvan a belső igénye a
fejlődésre és változtatásra. Őket feketén-fehéren, valódi tettekkel és tanácsokkal segítjük, nem beszélünk félre.
Megfogható és elérhető célokat fogalmazunk meg, és nem engedjük el megbízóink kezét, amíg elégedetten nem tudunk
mindketten tekinteni az elért eredményekre.

Cégünk neve metaforikus szójáték: Alapítónk élete egy fontos szakaszában a pesti domonkos “dominikánus” templom közösségéhez tartozott. Gyenge latinnal pedig a domini cani, azaz Isten kutyáihoz hasonlítjuk magunkat, akik elugatják a mondandójukat, aztán a hallgatóra bizzák, hogy mit kezd vele. 

JÓT, JÓL, JOBBAT ÉS EGYRE JOBBAN, mert a legfontosabb érték az Ember!

Értékeink és erősségeink

Integrált HR és fejvadászat területen dolgozó szakemberekként megfelelünk az általános elvárásoknak:

  • Teljes körű diszkrécióval dolgozunk.
  • Garanciát vállalunk.
  • Sikerdíjas rendszerben dolgozunk.
  • Kapcsolati rendszerünket folyamatosan bővítjük és ápoljuk.
  • HR területen szerzett tapasztalatokra alapozva dolgoztuk ki módszertanunkat.

Ugyanakkor:

  • A minőséget fontosabbnak tartjuk a gyorsaságnál, ezért bár igyekszünk minél
    hamarabb elvégezni a munkákat, arra kiemelten figyelünk, hogy jól végezzük azt el.
  • Az új munkatárs hosszú távú megtartásának érdekében minden esetben legalább
    kettő, de inkább több előszűrt jelöltet mutatunk be a megbízónak, így az ő kezében
    van a döntés, hogy kit választ a csapatába.
  • Iparági ismereteink és tapasztalataink kiemelkedőek az alábbi területeken:
    • felsőoktatás
    • kulturális intézmények, szervezetek
    • nonprofit szervezetek
    • egyházi szervezetek és intézmények
    • építőipar
    • egészségipar és gyógyszeripar (stratégiai partnereinkkel közösen)
    • magas szintű adminisztráció és irodavezetés

Miért válasszon minket?

  • Értékes emberi kapcsolat – minden szinten erre építünk.
  • Egyedi bánásmód – a megrendelő igényeire szabott folyamat.
  • Figyelmes kommunikáció és folyamatos, hatékony visszajelzés.
  • Adat alapú munkahelyi attitűdmérés a megalapozott döntés érdekében.

Munkatársak

Eredeti végzettségem történelem-földrajz szakos tanár. Pedagógusként kerültem a felsőoktatás világába, ahol 10 éven át főleg posztgraduális és felnőtt képzések szervezésével és fejlesztésével foglalkoztam, mint e területek menedzsere és vezetője.

Ezt követően – addigi munkáim folytatása mellett – az alap-és középfokú oktatásban is dolgoztam szakértő, vezető munkatársként, majd az üzleti szférában egyházi szervezetek gazdálkodásának támogatásával foglalkoztam.

A Domini Cani alapító tulajdonosaként és ügyvezetőjeként azt szeretném, hogy partnereinket szakértelemmel, hozzáértéssel segítsük céljaik elérésében, különösen az új munkatársak megtalálásában, kiválasztásában, szervezeti működésük kialakításában és fejlesztésében. Mindezekhez háttér szolgáltatásokat és oktatási tanácsadást is nyújtunk.

Bángi-Magyar Attila
ügyvezető

Kuslits Zsófia
projekt ügyvivő és
projekt koordinátor munkatárs

Generalista bölcsészként a Domini Cani-ban sokféle feladatot végzek. Projektek koordinálása és háttértámogatása a fő feladatom. Ezen kívül részt veszek a marketing és HR folyamatokban.

Bölcsész végzettséggel rendelkezem, az elmúlt években dolgoztam különböző tananyagfejlesztő cégeknél, kormányzati háttérintézményben, és a családi vállalkozásunkban. Voltam projektvezető, szakértő, tanácsadó, tréner, tananyagszerző és tananyagfejlesztő.

Az az életpálya építés területe érdekel, foglalkoztatnak a tanulás kihívásai, az egyének és a szervezetek fejlődése. Bángi-Magyar Attilával egy sikeres pályázati projektben vettem részt, amelynek keretében Karrier Irodát hívtunk életre a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán.

Strenner-Szekeres Júlia
Szakértő tanácsadó munkatárs

 

Istenünk, jóságos Atyánk! Te az embereknek úgy adtad a munkát, hogy állandó együttműködéssel előbbre juthassanak. Add kérünk, hogy minden munkánk végzésében Irántad gyermeki lélekkel, másokkal testvéri szeretettel élhessünk, Krisztus, a mi Urunk által!